A központi választási bizottság hétfő reggel a szavazóhelyiségek 33,2 százalékában leadott voksok összeszámlálása után közölte, hogy Petro Porosenko, a Vitalij Klicsko vezette Ütés (UDAR) párt jelöltje a szavazatok 54,1 százalékát szerezte meg. Julija Timosenko volt kormányfő, a Haza (Batykivscsina) párt jelöltje a második helyre szorult a voksok 13,1 százalékával, messze lemaradva a győztestől. A választási bizottság hivatalos részeredményei többé-kevésbé megegyeznek az exitpoll-adatokkal.
A választási testület szerint Oleh Ljasko független parlamenti képviselő harmadik lett a voksok 8,5 százalékával, míg Anatolij Gricenkóra, a Haza párt parlamenti frakciójából kivált volt védelmi miniszterre a polgárok 5,5 százaléka, Szerhij Tihipko régiópárti politikusra pedig a polgárok 5,1 százaléka adta szavazatát. Mihajlo Dobkin, Harkiv megye exkormányzója, a Régiók Pártjának (PR) hivatalos jelöltje a voksok mindössze 3,3 százalékát gyűjtötte össze, s 2 százalékra tett szert Vadim Robinovics médiamogul, az Ukrajnai Zsidó Parlament elnöke.
Kapcsolódó
A többi jelölt két százaléknál kevesebb voksot kapott. Oleh Tyahnibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt elnöke és Dmitro Jaros, a radikális Jobboldali Szektor vezetője is ennél kevesebb szavazatot gyűjtött össze. Elemzők szerint a szélsőjobboldali jelöltek rendkívül gyönge szereplése az elnökválasztás egyik fontos tanulsága, s egyben üzenet azoknak a moszkvai politikusoknak, akik azt hangoztatták, hogy Kijevben Viktor Janukovics államfő megbuktatása óta a háttérből "fasiszták" és radikális nacionalisták irányítják a politikát.
A választási bizottság szerint Porosenko minden ukrajnai megyében fölényesen vezet. A legnagyobb a támogatottsága a nyugat-ukrajnai régiókban: Lemberg megyében 71, Vinnicja megyében 66, Ivano-Frankivszk megyében 65, Kárpátalján 64 százalék a rá leadott voksok aránya. A fővárosban, Kijevben a választáson részt vevők 62 százaléka szavazott a milliárdosra. A választási bizottság adatai abban is megegyeznek az exitpoll-felmérésekkel, hogy Vitalij Klicsko volt profi ökölvívó lesz Kijev polgármestere, miután összegyűjtötte a szavazatok 54,7 százalékát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve