Az államtitkár kiemelte: "nem tartható, nem erkölcsös, gazdaságtalan és igazságtalan", hogy egy ország adófizetői a keresetük után fizetett adójukból ezerszámra képezzenek olyan fiatalokat, akiknek a diplomáján még alig száradt meg a tinta és máris - szabadságukra hivatkozva - külföldön kamatoztatják az itt megszerzett és fizetett tudásukat.
Most az orvosi felsőoktatást választóknak felajánlották, hogy ha végzésük után 10-12 éven át Magyarországon gyógyítják az embereket, akkor fedezik tanulmányaik költségét. Az ajánlat részeként a kormány biztosítani fogja, hogy a közszolgálatban elhelyezkedő orvosok diákhitelét az állam a jövőben átvállalja - fejtette ki Hoffmann Rózsa, aki szerint ezek az ajánlatok tarthatók és erkölcsösek.
A zsebekben turkál Hoffmann
Az államtitkár beszédében arra is kitért, hogy a Semmelweis Egyetem hallgatóinak csaknem negyede külföldi. Ez az egyetem színvonalának elismerése. Az oktatók viszont évről-évre azt tapasztalhatják, hogy diákjaik egy részének több a zsebpénze, mint az ő havi illetményük.
Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: a pedagógusok számára az "igazi kincs a fejükben van", de elismerte: azzal aligha tudják kifizetni számláikat. Ezért a kormány, a jelenlegi súlyos pénzügyi helyzetben megkísérelve a majdnem lehetetlent, azt akarja, hogy minden pedagógus, az óvónőtől az egyetemi oktatóig, tisztes fizetést kapjon.
A Semmelweis Egyetem idei, 243. tanévét új rektor, a július elsején hivatalába lépett Szél Ágoston nyitotta meg. Az új rektor beszédében kiemelte: nagy űrt hagynak maguk után azok a rezidensek, akik távoznak, különösen azok, akik később sem térnek vissza. Ezért az egyetem hallgatóinak Szél Ágoston azt mondta: reméli, hogy végzésük után Magyarországon találják meg helyüket.
Az idén több mint 3400 új hallgató kezdi meg tanulmányait az egyetem hat karán, közülük több mint 700-an külföldiek. Maximális kapacitással indul a tanév, az egyetem osztatlan képzésekre jelentősen több hallgatót vesz fel, mint az elmúlt tíz évben bármikor.
A vasárnapi tanévnyitó rendezvényen több nagykövetség, közük az olasz, az iráni és az izraeli nagykövetség, a józsefvárosi, és a ferencvárosi önkormányzat is képviseltette magát. Az ünnepségen mások mellett Tulassay Tivadar, az egyetem előző rektora, valamint Réthelyi Miklós volt erőforrás miniszter is részt vett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve