A kínai statisztikai hivatal szerdán közölt adatai szerint az ipari termelés éves összevetésben 6,5 százalékkal nőtt májusban, míg az állótőke-beruházások 8,6 százalékkal bővültek az év első öt hónapjában. Elemzők arra számítottak, hogy az ipari termelés 6,3 százalékkal nőtt az áprilisi 6,5 százalék után, a beruházások pedig 8,8 százalékkal emelkedtek az első négyhavi 8,9 százalék után - írja az MTI.
A magánberuházások növekedési üteme a január-áprilisi időszakban mért 6,9 százalékról 6,8 százalékra lassult május végére, ami azt sugallja, hogy a kis- és középvállalkozások továbbra is nehezen jutnak a finanszírozáshoz szükséges forrásokhoz.
Kapcsolódó
Ugyanakkor a várakozásoknál kissé kedvezőbben alakult a kiskereskedelmi forgalom májusban. A kiskereskedelmi eladások volumene éves összevetésben 10,7 százalékkal növekedett, csakúgy mint áprilisban. Elemzők ennél valamivel lassabb ütemet, 10,6 százalékot vártak májusra. Az év első öt hónapjában 10,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, míg az első négy hónapban 10,2 százalékot tett ki a bővülés üteme.
A kínai kormányzat célja az, hogy idén a beruházások 9 százalék, a kiskereskedelmi forgalom pedig 10 százalék körüli mértékben bővüljön.
A piacok alig reagáltak a friss makroadatokra. A sanghaji tőzsde irányadó indexe 0,5 százalékos mínuszban toporgott, míg Szöulban 0,2 százalék körüli mínuszban, Tokióban pedig 0,2 százalék körüli nyereségben állt a vezető index a záráshoz közeledve.
Az idei első negyedévben 6,9 százalékkal gyarapodott Kína hazai összterméke (GDP), ami 2015 óta a legerősebb ütem. A kínai gazdaság tavaly 6,7 százalékkal - több mint negyedszázada a legkisebb ütemben - nőtt, de azt is csak úgy tudták elérni, hogy a banki hitelezés rekordmértékben bővült, a költségvetésből pedig milliárdokat öntöttek befektetésekbe.
A kínai vezetők az idei évre várható GDP-bővülés mértékét márciusban a korábban megadott 6,5-7 százalékos sáv alsó küszöbére, 6,5 százalékra mérsékelték, ami nagyobb mozgásteret nyújt a döntéshozóknak a fájdalmas reformok végrehajtásához és a pénzügyi kockázatok féken tartásához.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve