Az oktatásban részvevő 15-29 év közötti fiatalok 23 százaléka volt foglalkoztatott 2021-ben. Általában a diákok 3 százaléka keresett munkát, a többsége 73 százalék pedig nem dolgozott, de nem is volt munkanélküli sem, a munkaerőpiacon kívül állt - derül ki az Európai Unió Statisztikai Hivatalának (Eurostat) adataiból.
Az uniós tagállamok közül tavaly Hollandiában volt a legmagasabb (70 százalékos) a 15–29 éves korosztályban a tanulás mellett dolgozó fiatalok aránya. Majd Dánia (49 százalék) és Németország (42 százalék) állhatott a dobogó második és harmadik fokára a szorgalmas fiatalok versenyében.
Itt a legalacsonyabb a 15–29 éves diákok foglalkoztatási aránya:
- Romániában, ahol 2 százalékos,
- Szlovákiában, ahol 4 százalékos,
- Magyarországon valamint Bulgáriában, ahol 5-5 százalékos.
Az Eurostat mérése szerint Svédországban (14 százalék), Finnországban (9 százalék) és Hollandiában (7 százalék) volt a munkanélküli tanulók aránya. Csehországban, Romániában, Magyarországon és Horvátországban pedig a diákok kevesebb mint 1 százaléka került csak be a munkanélküli ellátórendszerbe.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve