Továbbra is mérsékelten növekszik a gazdaság, de a Fed nyíltpiaci bizottságának több tagja szerint különböző indikátorok már azt mutatják, hogy a növekedés gyengébb a korábban vártnál. A foglalkoztatás bővülése például lassult az elmúlt hónapokban, a munkanélküliségi ráta emelkedett.
A Fed júniusi ülésének legtöbb résztvevője úgy értékelte, hogy a következő negyedévekben gyengébb bővülésre számíthatnak a kereslet, a termelés és a foglalkoztatás terén, mint ahogy azt várták az áprilisi előrejelzésükben. Középtávú növekedési előrejelzésüket csökkentenék. Néhányan viszont úgy vélekedtek, hogy ez egy átmeneti periódus, és az összkép erről az évre lényegében nem változott meg.
Lassulás mutatkozik Európában és Ázsiában is; a vállalatok óvatosabbak lettek beruházási és foglalkoztatási terveikkel, úgy tűnik, kivárnak addig, amíg a bizonytalanság elmúlik.
És amit a befektetők leginkább keresnek a jegyzőkönyvben: néhány tag szerint az újabb monetáris stimulus szükséges lehet a foglalkoztatás növekedésének beindításához, és ahhoz, hogy biztosítsák, az infláció a nyíltpiaci bizottság által célként tekintett szintre kerül. Vagyis az újabb monetáris lazítás (QE3) beindítása egyelőre nem nyert konszenzust. Néhány más tag úgy véli, újabb eszközvásárlási programra akkor kerülhet sor, ha bizonyítást nyer, hogy a gazdaság letért a kilábalás útjáról. Egy újabb ilyen program mindössze két jegybankár előrejelzésébe épült be.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve