A lengyel-belorusz hátár lengyel oldalán, a Koroszczyn-Kozlowicze határátkelőhelyen egyre nő a Lengyelországból távozni akaró kamionok és teherautók száma - adta hírül a Rzeczpospolita.
A határőrség a fehérorosz hatóságoktól kapta azt az információt, hogy problémák vannak az ellenőrzések folyamatosságával, amelyek abból fakadnak, hogy az új jogszabályok korlátozták a teherautók fogadását a fehérorosz határon.
Az országot uraló Aljakszandr Lukasenka azzal fenyegetőzött, hogy lezárja a lengyelekkel és a litvánokkal közös határokat, ami idegességet váltott ki Oroszországban is, miután az Európából Oroszországba irányuló import kétharmada Fehéroroszországon keresztül jut el a céljához. Az exportáló cégeinek főleg Litvániában vannak raktáraik, így a határ lezárása megnehezíti a közúti szállítást. A teherautóknak 260 kilométert kellene kerülniük, hogy a lett-orosz határra jussanak.
A lengyel szállítók a miniszterelnökhöz fordultak a határok felszabadítása ügyében. Kifogásolják, hogy a valójában jó ideje fennálló problémákat a folytonos tárgyalások dacára nem sikerült megoldani. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy nyugtalanítóan sok cigarettát kísérelnek meg átcsempészni a két ország határán. Ezen a téren is romlott a helyzet. Egy teherautó egynapi állása mintegy 300 eurós (110 ezer forint) veszteség okoz a fuvarozóknak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve