Több szupermarketláncnál fejadagokat vezettek be. A Tescókban egy vevő maximum három fej jégsalátát vehet, a Morrisonsnál pedig a brokkolivásárlást is korlátozták. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy decemberben a cukkini volt hiánycikk.
A Tesco egyik szóvivője szerint azért kellett bevezetni a fejadagokat, hogy boltjaikban ne keletkezzen teljes áruhiány. A brit közösségi médiában terjedő fényképek alapján ezt nem nagyon sikerült elkerülni, özönlenek a fotók az üres zöldségespultokról - írja a 444.hu.
A helyzet ráadásul súlyosbodhat, miután a januári hideg miatt hat-nyolc hétig egyáltalán nem érkezhet salátautánpótlás Spanyolországból. A BBC beszámolói szerint már most is szinte kizárólag Európán kívülről, jellemzően Kaliforniából importált salátát kapni.
A spanyol zöldség-gyümölcs exportszövetség, a FEPEX tájékoztatása szerint viszont a leveles zöldségek ellátásában egészen áprilisig fennakadások várhatók, ami egész Európára kiterjedhet, hiszen télen az európai zöldségellátmány 80 százaléka a spanyolországi Murcia környékéről érkezne.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve