Megkongatta a vészharangot az Izlandi meteorológiai intézet, miután műszerei 1977 óta a legerősebb földrengést regisztrálták az országban - jelentette a Bloomberg. A rossz hírt még szörnyűbbé teszi, hogy a két 4-es fokozatú földmozgás megrázta az ország legnagyobb vulkanikus hegyét, a Katlát.
A nagyobb rengéseket legalább tíz kisebb követte a szigetország déli részén lévő, 1450 méter magas hegy környezetében. Sem emberi sérültekről vagy áldozatokról, sem anyagi kárról nem érkezett hír.
A Katla legutoljára 1955-ben és 1999-ben hívta fel magára a figyelmet egy-egy kisebb kitöréssel. Ezek egyike sem volt elég nagy ahhoz, hogy áttörje vulkán a tíz kilométer széles központi kráterét fedő jégréteget. Legutóbbi nagy kitörése 1918-ban volt - akkor több mint öt héten át pumpálta a hamut a légkörbe.
Vészjósló előjel
Az izlandi Eyjafjallajokull vulkán 2010-ben súlyos zavarokat okozott a légi közlekedésben kitörésével (képünk is erről készült). Több mint 100 ezer légi járatot kellett törölni Európa-szerte, mert a légügyi hatóságok attól tartottak, hogy a repülőgépek hajtóműve leáll a beléjük kerülő hamu miatt. Ezt a légtérzár miatt súlyos anyagi károkat elszenvedő cégek vitatták, még próbarepülésre is felküldtek gépeket.
Akkoriban arról is cikkezett a sajtó, hogy levegőbe kerülő hamu gyengíti a nap besugárzását, amivel hatással van az időjárásra. Vészjósló körülmény, hogy a történelmi tapasztalatok szerint az Eyjafjallajokull egy-két évvel a Katla előtt szokott kitörni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve