Szerbiában a Szabadság és Igazságosság Pártja emlékeztetett a legnagyobb környezetvédelmi problémákra, amellyel az ország szembesült az elmúlt tíz évben. A problémákat nem oldódtak meg, csak halmozódnak - tudósított a vajdasági Szabad Magyar Szó.
A minap Andreas Fat német kutatóprofesszor azért úszott a Dunában több mint három kilométert, hogy egy kutatás miatt mintát vegyen a vízből a folyó különböző pontjain. Fat Belgrádnál adta fel és jött ki a vízből. A Nova napilapnak azt nyilatkozta: Konkrétan fekáliában úsztam. Lehet, hogy ez csúnyán hangzik, de mindenhol az volt körülöttem. Nem tudom felfogni, hogy nincsenek víztisztítók.
A Szabadság és Igazságosság Pártja szerint a legégetőbb gondok a követekzők. Légszennyezés – évente tízezer ember hal meg emiatt. Szennyvíz – Szerbiában a folyókban köt ki, mert a kormány nem épített ki központi tisztítót. Ivóvíz – Nagybecskerek 18 éve vár ivóvízre, a Vajdaság 30 százalékának ivóvize nem fogyasztható. Szeméttelepek –1,2 milliárd euróért építenek szemétégetőt, ami mérgezi majd a belgrádiakat.
A kínai Zi-jin (Bor), Linglong (Nagybecskerek), Hestil (Smederevo) vállalatok szennyezik a környezetet, aminek következtében emberek halnak meg rákban a környezetvédők szerint. A Rio Tinto még mindig nem adta fel, hogy lítiumot termeljen ki Szerbiában. Erdőirtás – Belgrádban tíz, a Vajdaságban mindössze a területek hat százaléka fásított. A szlovéniai Ljubljanában ez az arány 46 százalék.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve