Az orosz kormány fű alatt megkönnyítette a vállalatoknak, hogy olaj- és gázvezetékeket építsenek természetvédelmi területeken – írja a Moscow Times. Emellett eltöröltek bizonyos károsanyag-kibocsátási követelményeket az autók esetén, mindezt az Ukrajna ellen indított háborúra hivatkozva. Az vállalatok szakmai szervezetei sikeresen lobbiznak a környezetvédelmi szabályok felvizezéséért, mondván: a nyugati szankciók és a gazdasági nehézségek miatt szükségük van költségeik csökkentésére, ahol csak lehet.
Egyes környezetvédelmi standardokat és törvényeket visszavonnak – mondja Angelina Davjdova környezetvédelemmel foglalkozó újságíró. Egy májusban elfogadott új törvény lehetővé tette a vállalatoknak, hogy jelentős építési projekteket folytassanak az úgynevezett különlegesen védett természeti területeken, ami az ország területének 12,5 százalékát fedi le.
Bár a törvény első változatát a közfelháborodás nyomán – aminek kivételesen az egyébként jelentéktelen parlamenti ellenzék adott hangot – finomították, a jogszabály továbbra is megengedi, hogy energiahordozó-vezetékeket vagy autópályákat építsenek ezeken a területeken keresztül. A környezetvédőket főként a gázvezetékek aggasztják, amelyek lefektetése nagy pusztítással jár és fennáll a kockázata a szivárgásoknak, amelyek még nagyobb kárt okozhatnak.
A természeti erőforrások minisztériuma eközben azt is bejelentette, hogy két évvel elhalasztják a tiszta levegő projektet, amelynek célja a legszennyezettebb levegőjű oroszországi városok levegőminőségének javítása. A szabályok felhígításának egyik leglátványosabb példája az autógyártókat érinti. Ezeknek a jövőben nem kell betartaniuk az EU-s károsanyag-kibocsátási és utasbiztonsággal kapcsolatos szabványokat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve