Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök londoni hivatalának szóvivője hétfőn megerősítette, hogy a kormány még karácsony előtt szeretné újrakezdeni a brexit-megállapodás parlamenti vitáját.
A Downing Street illetékese időpontot nem említett, de kijelentése azt jelenti, hogy a kormány pénteken terjesztheti a múlt csütörtökön jelentős konzervatív többséggel újjáválasztott alsóház elé a ratifikációs törvényjavaslatot.
Kapcsolódó
Az új alsóház hivatalosan kedden tartja alakuló ülését, de az első két nap az új képviselők felesketésével telik, csütörtökön II. Erzsébet királynő ismerteti ceremoniális külsőségek közepette Johnson kormányának törvényalkotási programját, a jövő héten pedig karácsonyi szünetre vonul a parlament.
Az előző parlament alsóházának képviselői október végén megszavazták ugyan a brexit-megállapodás alapelveit, rögtön ezután azonban leszavazták a megállapodás törvénybe iktatására kidolgozott rendkívül feszes kormányzati menetrendet, azzal az indokkal, hogy egy ilyen terjedelmű és ennyire bonyolult jogszabálytervezetet nem lehet gondosan áttanulmányozni és elbírálni a kormány által akkor megszabott három ülésnap alatt.
A kormány a választás előtt már nem terjesztette ismét az alsóház elé a brexit-megállapodást, de Boris Johnson a kampányban többször is kijelentette, hogy ha a Konzervatív Párt győz, karácsony előtt újból benyújtja az egyezmény ratifikálásáról szóló törvénytervezetet.
A Konzervatív Párt a csütörtöki választáson a várakozásoknál jóval nagyobb, több mint három évtizede példátlan mértékű győzelmet aratott, és az eddigi kisebbségi kormányzás után kényelmes, 80 fős többséget szerzett a londoni alsóházban.
A Downing Street szóvivője hétfő esti tájékoztatásában megerősítette, hogy a kormány még karácsony előtt el akarja indítani a ratifikációs folyamatot. A törvénytervezet pontos szövege "tükrözni fogja" az Európai Unióval a brexit feltételrendszeréről elért megállapodást.
A választáson szerzett jelentős konzervatív többség lehetővé teszi, hogy a ratifikálási folyamatot a brit kormány a brexit jelenleg érvényes január 31-i határnapjáig végigvigye, és így az Egyesült Királyság a jövő hónap végén - illetve közép-európai idő szerint február 1-jén nulla órakor - megállapodással, rendezett módon kiléphessen az Európai Unióból.
Boris Johnson a választás végleges eredményének ismertetése után kijelentette, hogy a brit kormány "elsöprő erejű" felhatalmazást kapott a választóktól a brexit-folyamat végigvitelére, és ezt január 31-ig végre is hajtja - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve