Az ellenzéki újsághoz az FSZB központi apparátusának tisztjei fordultak és bejelentették, hogy az osztályukon dolgozók csaknem teljes létszámban megtagadják a munkát, mivel egy hete kiengedték a vizsgálati fogságból azokat a csecsen belügyeseket, akiket korábban egy 2011-ben elkövetett emberrablás, zsarolás és kínzás miatt vettek őrizetbe. A lap közlése szerint az orosz titkosszolgálat munkatársai készek arra is, hogy távozzanak az FSZB állományából.
A felháborodott tisztek elmondták a Novaja Gazetának, hogy az üggyel foglalkozó egyik nyomozót elbocsátották, mert nem volt hajlandó megalkudni, és annak ellenére kiengedték Ramzan Kadirov csecsen elnök testőrségének tagjait, hogy amíg őrizetben voltak, a lehallgatott telefonbeszélgetéseikből kiderült, hogy a tanúk megfélemlítésére adtak ki utasítást. Az elnöki testőrség tagjait óvadék ellenében engedték szabadon.
A lap, amelynek munkatársa volt a 2006-ban meggyilkolt Anna Politkovszkaja is, interjút közölt az FSZB munkatársaival, akik elmondták, hogy feletteseik azzal magyarázták a csecsen belügyesek elengedését, hogy utasítást kaptak, miszerint a Szocsiban 2014-ben sorra kerülő téli olimpia végéig nem szabad bántani Kadirov környezetét.
A Novaja Gazeta emlékeztetett rá, hogy tavaly, amikor beszámolt a nagy port felvert esetről, magas rangú belügyi tisztviselők ígéretet tettek arra, hogy a bűnösöket felelősségre vonják.
A hivatalos vizsgálat adatai szerint 2011 augusztusában egy moszkvai bevásárlóközpontnál a csecsen elnök moszkvai testőrségében szolgálatot teljesítő belügyi tisztek elraboltak egy grúz férfit. Az áldozattól hárommillió rubelt, vagy egy nagy értékű Lexus gépkocsit követeltek és megkínozták. A férfi túlélte a kínzást és tanúskodott elrablói ellen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve