A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai adatismertetése szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árindex 2,5 százalékkal volt magasabb júliusban, mint egy évvel korábban.
Az ezt megelőző három hónapban 2,4 százalék, márciusban 2,5 százalék, februárban 2,7 százalék, januárban és decemberben 3 százalék, novemberben 3,1 százalék volt a teljes kosárra számolt tizenkét havi brit infláció.
Szakértők számítottak a fogyasztói árindex szerdán bejelentett emelkedésére.
Az ONS szerint a júliusban mért gyorsulás elsődleges oka a közlekedés és a videojátékok 5,7 százalékos drágulása volt. Az infláció gyorsulását a ruházati cikkek árának csökkenése ellensúlyozta kis mértékben. A vizsgált időszakban 50 százalékkal drágult a kőolaj, ez nagy nyomást jelentett - emlékeztettek.
A brit kormány által a jegybank számára előírt éves inflációs cél 2 százalék. A Bank of England augusztus elején, amikor 0,75 százalékra emelte az alapkamatot, azt a prognózist adta, hogy júliusban 2,6 százalékra gyorsul az infláció, utána viszont mérséklődik. A jegybank előrejelzése szerint két év múlva alig valamivel a 2 százalékos célszint felett lesz az infláció.
Az ONS kedden közölt adatai szerint a júniussal zárult három hónapban a prémiumok nélkül mért éves nominálbér-növekedés üteme 2,7 százalék, tehát az inflációt meghaladó mértékű volt - emlékeztettek szakértők.
A volatilis elemektől - energia- és élelmiszeráraktól - megszűrt maginfláció változatlanul 1,9 százalék volt júliusban. A kiskereskedelmi árindex (RPI), amelyhez igazítva például a vasúti közlekedés is drágul, 3,2 százalékkal emelkedett tizenkét havi összevetésben. Júniusban még 3,4 százalékos volt éves szinten.
A fotó forrása: AFP Photo/Pool/Chris J Ratcliffe.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve