Romániában idén nyáron 1,015 millió turista nyaralt a román tengerparton - idézi a Maszol az Országos Statisztikai Intézet adatait. Ez nagyon magas érték, kevéssel marad csak el a 2019-estől, márpedig az volt az elmúlt évtizedek legsikeresebb turisztikai szezonja. A koronavírus-járvány kitörése előtti utolsó évben 1,025 millió látogató fordult meg a tengerparton.
A legjobb hónap augusztus volt, amikor rekordszámú, 492 ezer vendég szállt meg Konstanca megye hivatalos szálláshelyein. Ez körülbelül 10 százalékkal haladja meg a 2018-as és a 2019-es forgalmat, amikor 446, illetve 443 ezer turista látogatott a megyébe augusztusban. A 2020-as létszámnál az idei körülbelül 100 ezer fővel volt nagyobb.
Kapcsolódó
A vártnál sikeresebb szezon annak a következménye, hogy sokan, akik normális körülmények között inkább külföldön, Görögországban, Törökországban vagy Bulgáriában nyaralnának, idén a hazai tengerpartot választották.
Sokat változott az üdülőhelyek népszerűsége. Idén a Mangalia körüli üdülőtelepek – Olimp, Saturn, Neptun, Venus, Jupiter és Cap Aurora – 403 ezer vendéget fogadtak, 100 ezerrel többet, mint két évvel korábban. Navodari városban, ahol az elmúlt években sok tömbház épült, melyek lakásait turistáknak adják bérbe, az idei szezonban 90 ezren nyaraltak, míg 2019-ben csak 70 ezren.
Eforia népszerűségi lényegében nem változott, Mamaia szálláshelyein ellenben kevesebb volt a vendég, mint két évvel korábban. A turisták valós száma magasabb volt a statisztikában szereplő értéknél, viszonylag sokan ugyanis feketén működő szálláshelyeket vesznek igénybe.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve