A lap értesülései szerint az elmúlt hetekben a Kínai Banki Szabályozó Bizottság (CBRC) és a központi bank (PBoC) is a befektetők védelmét szolgáló irodát nyitott. Ezzel az elmúlt tíz hónapban mind a négy nagy központi pénzügyi szabályozó megerősítette ügyfeleinek szolgálatát: 2011 decemberében a Kínai Biztosításszabályozó Bizottság (CIRC), az idén januárban a Kínai Értékpapír-szabályozó Bizottság (CBRC) hozott létre hasonló irodát.
Az új hivatalok a többi közt ingyenes pénzügyi oktatást, a befektetők panaszainak kivizsgálását és jogorvoslatot nyújtanak, ezen túl a már meglévő, hasonló célt szolgáló kisebb alapok és szervezetek működését fogják össze és felügyelik. Hiánypótló funkciót látnak el azáltal, hogy az irodák jogrendszeren kívüli közvetítő és döntőbírói szerepet is vállalnak, valamint a kockázatokra figyelmeztetik a lakossági befektetőket.
Az irodák felállítását a központi vezetés tette kötelezővé a nagy pénzügyi hatóságok számára, mert a kínai tőkepiacot domináló egyéni befektetők túlnyomó többsége nem rendelkezik szakmai ismeretekkel, ezért jelentős mértékben ki van téve a kockázatoknak, ami a bizonytalan gazdasági környezetben jelentős veszteségekhez, ezáltal pedig társadalmi elégedetlenséghez vezethet. A tőzsdéken jegyzett vállalatok átláthatósága például számos esetben megkérdőjelezhető, az elmúlt években megszaporodtak a piaci manipulálásokról és bennfentes kereskedelemről szóló hírek is.
Kínában jelenleg több mint 72 millió egyéni befektető van, 80 százalékuk 100 ezer jüannél (3,5 millió forint) kisebb értékű értékpapírral rendelkezik, a piaci forgalom 85 százalékát ugyanakkor 2011-ben ők generálták.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve