A 35 tagú tanács egyhangúlag megszavazta az Amano Jukija főigazgató által beterjesztett javaslatot, noha hírügynökségek szerint előzőleg több tagállam bírálta azt.
Értesülések szerint a végleges dokumentum az eredeti változathoz képest jóval "puhább", többnyire ajánlásokat tartalmaz, nem pedig kötelező előírásokat. Önkéntes marad a NAÜ ellenőreinek fogadása is a nukleáris létesítményekben.
Amano júniusban az ENSZ égisze alatt működő szervezet szerepének az erősítését kezdeményezte. Kötelező, rendszeres ellenőrzéseket javasolt, amelyeket a szervezet szakemberei végeznének, és szigorúbb nemzetközi normákat. A NAÜ-nek jelenleg nincsenek általánosan kötelező érvényű biztonsági előírásai, csak ajánlásai, s szemléit a tagállamok meghívására végzi.
A Reuters hírügynökség úgy tudja, a konszenzus érdekében a tárgyalásokon a júniusi kezdeményezéshez képest fokozatosan "felvizezték" a javaslatot. Többek közt Németország, Franciaország, Svájc, Szingapúr, Kanada és Dánia is azok között az országok között volt, amelyek a zárt ajtók mögött folytatott megbeszéléseken csalódottságuknak adtak hangot a végleges változat miatt. Ezzel szemben az Egyesült Államok, Pakisztán, India és Kína - valamennyien nagy atomhatalmak - ellenezték a kötelező nemzetközi ellenőrzéseket.
Az akciótervet még a 151 tagú szervezet közgyűlésének is el kell fogadnia jövő hétfőn kezdődő éves rendes ülésén.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve