Az egyházfő az új esztendő kezdetét bátorításnak nevezte, reményét fejezve ki, hogy az előttünk álló év mindenki számára lehetőséget nyújt az emberi és lelki fejlődéshez - számolt be a pápa újévi köszöntőjéről az MTI olaszországi tudósítója.
Az új év legyen a gyűlölet és megosztás megszűnésének ideje, legyünk mindannyian egymás testvérei, érkezzék el az építkezés ideje a pusztítás helyett, az egymás közötti és a környezet iránti gondoskodással - mondta Ferenc pápa.
Másokkal törődni, problémáikat megosztani, békében élni
Úgy vélte, hogy az új koronavírus-járvány elmúlt esztendeje megtanította az emberiséget, mekkora szükség van mások problémáival törődni és azokat megosztani. A "törődés szemléletének és kultúrájának fejlesztését" szorgalmazta közösségek és nemzetek között, a családokban és a munkahelyeken éppúgy, mint a nemzetközi színtéren.
"Ez a magatartás vezet a béke útjára, mivel testvériségre alapozott társadalmat épít. Mindannyian arra vagyunk hivatottak, hogy a békét építsük minden nap és minden helyszínen kezet nyújtva testvérünknek, akinek akár egy vigaszszóra van szüksége, akár gyengédségre vagy szolidaritásra" - jelentette ki a pápa.
Ez a béke világnapja
Ferenc pápa a pápai lakosztály úgynevezett könyvtártermében állva olvasta fel beszédét, amelyet az Úrangyala-imádság (Angelus) előtt mondott el. Az egyház január elsején - 1967 óta - a béke világnapját ünnepli.
Az imádság után Ferenc pápa fájdalmát és aggodalmát fejezte ki a Jemenben súlyosbodott erőszak miatt, és az "oktatás, gyógyszerek, élelem" nélkül maradt jemeni lakosságért imádkozott. Megemlítette a Nigériában az utóbbi napokban túszul ejtett püspököt is.
Ferenc pápa fájdalmas isiászra hivatkozva lemondta az újév délelőtti misét, amelyet Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár mutatott be a Szent Péter-bazilikában.
A pápa legközelebb vasárnap mond Úrangyala-imádságot, amelyet továbbra is interneten közvetítenek - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve