A szlovák miniszterelnök erről azt követően beszélt a sajtó képviselőinek, hogy csütörtökön délután tanácskozást folytatott Pozsonyban Anders Fogh Rasmussen NATO főtitkárral, akit az Ukrajnán át Szlovákiába érkező orosz gáz szállításának lehetséges leállításáról is tájékoztatott.
Az észak-atlanti szervezet távozó elnöke szerdán érkezett hivatalos látogatásra a szlovák fővárosba, ahol csütörtökön Közép-Európa legjelentősebb biztonság- és külpolitikai fórumán a Globsecen tartott előadást Kiállás a szabadságért és a biztonságért címmel.
Moszkva hétfőn erősítette meg azt a szándékát, hogy leállítja az Ukrajnába irányuló gázszállítást, amennyiben Kijev nem fizet előre a számára júniusban szállítandó orosz gázért. A témáról a Globsec konferencia keretén belül megvalósított V4-es kormányfői találkozón is szó esett. A kormányfők panelbeszélgetésén Robert Fico az ukrajnai helyzet és az energiabiztonság megőrzése kapcsán rámutatott: az energiahordozók szállítási infrastruktúrái bővítésének prioritásnak kell lennie.
Robert Fico a téma kapcsán a szlovák közszolgálati hírügynökségnek azt mondta: a csütörtöki találkozó során is bebizonyosodott, a visegrádi négyek kormányfői egyetértenek abban, hogy ilyen esetben különleges válságmechanizmust léptessenek életbe.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve