Szombattól valószínűleg máris a főszezonra jellemző dugókkal kell számolnia a Horvátországban közlekedőknek, mert a belföldi és külföldi turisták egyszerre nagy számban indulnak az Adriára. A Vecernji List horvát napilap összeállítása szerint a jövő héten három hivatalos ünnep is lesz, de a tanév is most ért véget, s nemcsak a horvát iskolákban, hanem Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában is, ami miatt turisták százezrei kelnek útra.
Június 22-én, szerdán az antifasiszta ellenállás napja miatt, másnap a katolikus úrnapja, szombaton pedig a függetlenség 1991-es kikiáltásának ünnepe miatt munkaszüneti nap lesz Horvátországban. Ezt sokan arra is kihasználják, hogy kevesebb szabadság felhasználásával az augusztusi főszezonhoz képest olcsóbban nyaraljanak. Az idegenforgalmi előrejelzések szerint a napokban 300-400 ezer turista várható a tengerpartra, köztük mintegy 100 ezer horvát.
Az érdeklődések és foglalások alapján az utazási irodák a tavalyihoz képest mintegy 30 százalékkal több vendégre számítanak a következő napokban. A tanév befejezése miatt az átlagnál nagyobb számban érkeznek már magyarok, csehek és szlovákok, ezért szombattól zsúfolt utakra kell számítania a közlekedőknek.
Idén nyáron is főként a Zágráb környéki autópályákon várható a legjelentősebb autóforgalom. A külföldi turisták legnagyobb számban Magyarország és Szlovénia irányából közelítik meg a tengerpartot - vagy ebbe az irányba utaznak vissza -, ezért az autópályákon a hétvégeken különösen türelmesnek kell lenniük az autósoknak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve