A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Több mint száz trafik tulajdonosának kell azzal számolnia Alsó-Ausztriában, hogy a zuhanó forgalom miatt jövőre kénytelen lesz bezárni a boltját, illetve ha hálózatot üzemeltet, akkor néhány boltját − jelentette az Austrian Times hírportál. Profitjuk jelentős részét elviszi a dohánytermékeket terhelő magas jövedéki adó, miközben a boltjaikban vásárolható újságokat egyre kevesebben keresik, a lottószelvények vevőit pedig elszipkázzák a benzinkutak és a postahivatalok. Ausztriában a dohánytermékek értékesítése szövetségi monopólium, a dohányboltok területi védelem alatt állnak, azaz a közelükben nem lehet konkurens üzletet nyitni. Ugyanakkor automatákból, illetve a benzinkutaknál és a vendéglők egy részében is lehet dohányárut vásárolni − igaz, drágábban, mint az egységes áron árusító trafikokban.
A dohánykereskedelemért felelős állami cég (Monopolverwaltung GmbH) úgy döntött, hogy átszervezi az alsó-ausztriai hálózatot. Ennek érdekében az ott lévő 1400 trafikos közül 120-nak lelépési díjat ajánlanak azért, hogy bezárja a boltját. Az összeg nem csekély: 40 ezer euró. Ezzel azokat a trafikosokat keresik meg, akik a legkisebb forgalomról számolnak be. Egyelőre nem tudjuk, hányan élnek a lelépés lehetőségével, úgy saccoljuk, hogy 50 körül lehet majd a számuk − mondta Josef Prirschl, az alsó-ausztriai trafikosok szövetségének elnöke.
Háromból csak egy magyar trafiknak megy az üzlet
Háromból csak egy trafiknak megy az üzlet, megkezdődött a lemorzsolódás, bezárják a nemrég nyitott üzletek egy részét - írta a csütörtöki Népszabadság. A lapban ugyanakkor az is olvasható, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. (NDN) közlése szerint eddig kevesebb mint 10 trafik zárt be, illetve néhányan kértek 90 napos haladékot a nyitásra.Az NDN közölte, hogy a kérelmeket el fogják utasítani. A törvény szerint ugyanis a trafikjoggal felruházottat ellátási kötelezettség terheli, amennyiben hat napon keresztül nem árusít dohányt, úgy onnantól napi 10 ezer forint büntetést kell fizetnie, 30 nap után pedig elveszti trafikjogát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve