Az UEFA keddi bejelentése szerint a június 12-én indított első értékesítési szakaszban 1,5 millió belépőt tettek elérhetővé a szurkolóknak, akik még péntek 14 óráig jelentkezhetnek jegyekért.
Az európai szövetség kiemelte, hogy a legnagyobb érdeklődést a helyi drukkerek részéről Szentpéterváron, Londonban és Budapesten tapasztalták, ezekben a városokban a jegyigénylések több mint fele helyi lakostól érkezett - adta hírül az MTI.
Az Európa 12 városában sorra kerülő torna mérkőzéseit jövő június 12. és július 12. között rendezik.
A londoni Wembley Stadionban sorra kerülő döntőre 1,3, a szintén ebbe az arénába tervezett két elődöntőre pedig összesen 1,5 millió jegyigénylés futott be az UEFA-hoz. A belépők értékesítésének következő szakaszát decemberben indítják, miután november 30-án megtartják az Eb 24 csapatos csoportkörének sorsolását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve