Az egy évvel korábbihoz képest 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak novemberben, gyorsult az ütem az októberi 0,2 százalékos csökkenés után. Már a harmadik egymást követő hónapban csökkentek az árak éves összevetésben, és a novemberinél nagyobb mértékű csökkenést utoljára 2015 januárjában mértek, akkor 0,4 százalékosat.
Éves összevetésben az árucikkek 1,8 százalékkal lettek olcsóbbak, a szolgáltatások viszont 1,1 százalékkal drágultak novemberben. A háztartási energia és az üzemanyagok ára 7,7 százalékkal zuhant az egy évvel ezelőttihez képest. Az élelmiszerek és üdítőitalok 1,2 százalékkal, az alkoholos italok és a dohánytermékek pedig 1,7 százalékkal drágultak, míg a ruhaneműk és lábbelik ára 2,2 százalékkal, a bútorok és a háztartási gépek ára pedig 1,2 százalékkal csökkent.
Az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal estek a fogyasztói árak novemberben, ez 12 havi mélypont. Októberben még 0,1 százalékos emelkedést mértek. A fogyasztói árak csökkenése az energiaárak zuhanására és az általános forgalmi adó (áfa) kulcsainak mérséklésére vezethető vissza.
A koronavírus-járvány súlyos gazdasági csapásait ellensúlyozandó július 1-jétől az év végéig 19 százalékról 16 százalékra mérsékelték az áfát Németországban, a kedvezményes áfakulcsot pedig 7 százalékról 5 százalékra.
Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 0,7 százalékkal csökkent az előző év novemberéhez képest, ami a számítások kezdete, 1995 óta a legalacsonyabb érték. Októberben még 0,5 százalékos csökkenést mértek. Havi összevetésben 1,0 százalékkal mérséklődött a mutató az előző havi stagnálás után. Utoljára 2019 januárjában volt ilyen erős a csökkenés havi összevetésű üteme.
Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (ECB) monetáris politikájára. Az ECB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve