A kormány megpróbálja stabilizálni a belföldi húsárakat anélkül, hogy csökkenteni kellene a húskivitelt - mondta Volodimir Hrojszman a Reutersnek. Az ukrán kormányfő azután szólalt meg a kérdésben, hogy csütörtökön egy név nélkül nyilatkozó kormányzati illetékes kijelentette, hogy a kormány korlátozná a húsexportot, mert szerinte a túlzottan nagy kivitel vezetett a belföldi húsár jelentős emelkedéséhez.
Ukrajnában 43 százalékkal emelkedett a sertéshús, 26 százalékkal a marhahús és 31 százalékkal a baromfihús ára az idei első nyolc hónapban - emlékeztet az MTI. Csak szeptember első két hetében az ukrán konyha egyik alapanyaga, a szalonna ára mintegy 3 százalékkal nőtt, a marhahús 1,4 százalékkal, a baromfihús pedig 2 százalékkal drágult.
Az ukrán agrárkamara adatai szerint Ukrajna 228 418 tonna húst exportált az idei első nyolc hónapban, 30 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
Az ukrán húsexport döntő része, 75 százaléka baromfihús, ami elsősorban Egyiptomba, Hollandiába és Irakba kerül. Az ukrán mezőgazdasági minisztérium számításai szerint Ukrajna hazai húsfogyasztása idén eléri a 2,2 millió tonnát, a hústermelése pedig 2,3 millió tonna lesz. A baromfihús-fogyasztás 1,06 millió tonna lesz 1,2 millió tonna előállítás mellett.
Egyes elemzők szerint az afrikai sertésvész miatt csökkenő sertésállomány miatt is nő az ukrán belföldi húsár. Ukrajnában az év elejétől július közepéig 85 afrikai sertéspestis megbetegedést regisztráltak. Az ukrán termelők várakozása szerint idén mintegy 8 százalékkal 6,8 millióra apad a sertésállomány, ami mintegy 3 százalékkal veti vissza sertéshús-termelést.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve