Az Európai Bizottság szerdán javaslatot tett az Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek (EP) arra, hogy az ukrán állampolgárok is vízum nélkül utazhassanak az EU schengeni területére. Az Európai Bizottság decemberi felülvizsgálata ebben az ügyben pozitív volt, azaz megerősítette, hogy Ukrajna teljesítette a vízumliberalizációról szóló cselekvési terv (VLAP) minden feltételét.
A javaslatra rá kell még bólintania az EP-nek és az Európai Tanácsnak is, ezután válna lehetővé az ukrán állampolgároknak, hogy biometrikus útlevéllel a schengeni tagállamokba utazzanak és bármely 180 napos időszakon belül maximum 90 napig ott tartózkodjanak. A vízummentes utazás minden EU tagállamra vonatkozik, kivéve Írországot, az Egyesült Királyságot, továbbá a vízummentesség vonatkozna még a négy schengeni társult országokra Izlandra, Liechtensteinre, Norvégiára és Svájcra is. A vízummentesség nem vonatkozik munkavállalásra az EU területén.
Kapcsolódó
Azok a korábbi feltételek nem változnának, miszerint a schengeni övezetbe való utazáshoz igazolni kell a megfelelő pénzügyi háttér meglétét, illetve az utazás célját.
A javaslatot az Európai Tanácsnak minősített többséggel kell elfogadnia, hogy életbe léphessen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve