A francia köztársasági elnök megerősítette Zelenszkijnek, hogy kész aktívan dolgozni második hivatali ideje alatt Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának helyreállításán, mindig szoros együttműködést tartva fenn európai partnereivel és szövetségeseivel – olvasható a közleményben, amely szerint Macron aggodalmát fejezte ki az ukrán városok folyamatos bombázása és a Mariupolban kialakult „elviselhetetlen helyzet” miatt.
A francia elnök bejelentése szerint növelik az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást, csakúgy, mint a Franciaország által nyújtott humanitárius segítséget - írta a CNN nyomán az Index.
Kapcsolódó
Eddig több mint 615 tonna felszerelést juttattak el az ostromlott országba, köztük orvosi felszereléseket, kórházaknak szánt generátorokat, élelmiszersegélyt, menedéktámogatást és sürgősségi járműveket.
Az ukrán hatóságok kérésére folytatódik a francia szakértők missziója is, akik segítik a bizonyítékok összegyűjtését a háborús bűntettek feltárásához.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve