Saját becsléseik szerint Franciaország hat régiójából megközelítőleg 800-900 traktor érkezett a főváros köré a hetekkel ezelőtt meghirdetett tiltakozó napra, amelyen a tüntetők képviselői azt követelték, hogy azonnal fogadja őket Emmanuel Macron államfő.
Forgalomlassító akciót csináltunk a körgyűrűn, lépésben haladva. Addig folytatjuk, amíg nem sikerül elérnünk egy találkozót Emmanuel Macronnal, reményeink szerint a nap végén - mondta Mathieu Garnotel, a tiltakozók képviselője a francia hírügynökségnek. Addig folytatjuk a blokkolást, amíg nem kapunk időpontot - tette hozzá.
A traktorok akciójával párhuzamosan mintegy kétszáz, gyalogosan vagy gépkocsival érkező gazda a Champs-Elysées sugárutat foglalta el a déli órákban, szénát szórva az egyik legelegánsabb étterem elé. Őket azonban a rendőrök kiterelték az egyik mellékutcába, és újraindulhatott a forgalom a sugárúton.
"Tényleges a problémánk. Az elnökkel szeretnénk találkozni. Olyan sokáig maradunk, ameddig csak szükséges" - kiáltotta egy megafonba a tüntetésen Cyril Milard, a gazdák egyik szakszervezeti képviselője.
A közép-franciaországi Lyonban is voltak úttorlaszok (lásd a fenti képet), Toulouse-ban pedig a helyi piacon az ellen tiltakoztak a gazdák, hogy a külföldről érkező mezőgazdasági termékekre kevésbé szigorú szabályozás vonatkozik, mint a francia termékekre, és ezzel szerintük torzul a verseny.
Didier Guillaume agrárminiszter szerdai rádióinterjúban megértést mutatott a megmozdulás iránt, és jelezte: teljes mértékben támogatja a gazdákat - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve