A franciáknak alig két százaléka töltötte le a mobiltelefonjára a StopCovid elnevezésű alkalmazást, amelyen keresztül egy fertőzött felhasználó névtelen módon jelezheti a többi felhasználónak, hogy az elmúlt 24 órában egymás közelébe kerültek.
A másfél millió felhasználó közül eddig alig 68 felhasználó jelezte az alkalmazáson keresztül a többieknek, hogy fertőzött, és csak 14-en kaptak automatikusan figyelmezető értesítést arról, hogy egy vagy két fertőzött közelébe kerültek - mondta Cédric O digitális ügyi államtitkár. A számok ugyanakkor nem kérdőjelezik meg az alkalmazás hatékonyságát, és elsősorban a vírus visszaszorulásának tudhatók be.
A kormány szerint a lakosság két százaléka, mintegy másfélmillióan töltötték le a StopCovidot, ami töredéke a németországi változatnak, a szomszédos országban ugyanis 10 millió alkalommal töltötték le az applikációt - ismerte el az államtitkár. Szerinte ugyanakkor a különbség Németországhoz képest nem mond semmit a francia változatról, hanem inkább a két ország köti kulturális különbségről, és a járvánnyal szembeni viselkedésekről árul el valamit.
A kormány arra is emlékeztetett, hogy nemcsak Franciaországban vannak fenntartások a kontaktkövető alkalmazásokkal szemben, amelyeket eleinte a karantén feloldásához az egyik fontos lépésnek tekintettek a kormányok, de utóbb kiderült, hogy a technológiai kihívások és az adatvédelmi problémák miatt a bevezetésük túl összetetté vált.
Olaszországban is viszonylag kevesen töltötték le az alkalmazást, Nagy Britanniában egyelőre felfüggesztették a bevezetését, Norvégiában pedig a már bevezetett applikációt használatát adatvédelmi problémák miatt egy héttel ezelőtt felfüggesztették.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve