A lap szerint ez semmiképpen nem tekinthető átfogó megoldásnak, de létfontosságú lépés, amelyet Európának meg kell tennie. A Financial Times úgy véli, hogy az uniós tagállamok megosztottsága "siralmas": Olaszország, Görögország és Magyarország van kitéve a legnagyobb nyomásnak a menekültáradat frontvonalában, de eddig kevés európai szövetséges volt hajlandó enyhíteni terheiken.
Arról, hogy a tagállamokra ebből a kvótából mennyi jut, részletesen itt olvashat.
A cikk szerint Németország "nemesen" jár el azzal, hogy idén 200 ezer migránsnak kínált menedéket. Lengyelország, az egyik legnagyobb EU-tagállam viszont vonakodik pár ezer menekültnél többet befogadni, és az Egyesült Királyság is csak öt év alatt vállalja 20 ezer ember fogadását a szíriai határnál lévő menekülttáborokból.
A brit miniszterelnök, "David Cameron továbbra is rosszul ítéli meg a menekültválság méreteit, amellyel Európa szembesül" - vélekedik a Financial Times. Emlékeztetett: London jelezte, Juncker javaslatának megvalósításában nem vesz részt. Az EU többi tagjának azonban a lap szerint fel kell sorakoznia a terv mögött.

Százhatvanezer menekült áthelyezése elegendő, hogy csökkentse a nyomást a többi között Magyarországon, de eltörpül ahhoz képest, hogy mekkora nyomást viselnek el Szíria szomszédjai a Közel-Keleten - áll a cikkben, amelynek szerzője emlékeztet, hogy a 160 ezer ember az unió lakosságának 0,11 százalékát jelenti, míg az ötször szegényebb Libanonban az ottani állampolgárok 25 százalékának megfelelő menekült van.
A lap méltatja Juncker javaslatában, hogy megerősítené az uniós határőrizetet, azokat pedig visszaküldené hazájukba, akik nem jogosultak menekültstátusra.
"A tömeges hazaküldés politikája mindig kemény. Ugyanakkor az EU-nak meg kell mutatnia, hogy az Európába vándorlás nem garantált egyirányú belépőjegy, hanem egy szabályozott eljárás" - írja a brit lap.
A szerző úgy értékeli, hogy Juncker terve "hűvösen pragmatikus, de emberséges", amelynek alapján az unió elismeri, nem képes jobb életre vágyó gazdasági bevándorlók millióinak otthont adni, de humanitárius hagyományaihoz hűen befogadja azokat, akik a háború és az erőszak elől menekülnek. "Juncker a helyes utat jelölte ki Európa számára" - summázza véleményét a Financial Times.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve