Akár napokon belül nyélbe üthetik az utóbbi évek legnagyobb szabású energetikai tranzakcióját, miután a bukaresti energiaügyi minisztérium a Romgaz állami földgázkitermelő többségi tulajdonosaként a csütörtöki részvényesi közgyűlésen hivatalosan is jóváhagyta, hogy a cég átvegye az amerikai ExxonMobil 50 százalékos részesedését a Fekete-tenger kontinentális talapzatán található Neptun Deep lelőhelyen - számolt be a Főtér.ro.
A tárcának másodszor kellett összehívnia a közgyűlést, mivel a decemberre meghirdetett találkozó után gondok adódtak, a tárgyalások ideje alatt ugyanis újabb illetékek befizetésének szükségessége merült fel.
Kapcsolódó
Virgil Popescu energiaügyi miniszter szerint azonban az ügy megoldódott, és a Romgaznak egy centet sem kell pluszban fizetnie.
A tranzakció értéke 1,06 milliárd dollár, a Romgaznak pedig azonnal letétbe is kell helyeznie a 106 millió dollár értékű garanciát. Mivel a vételár teljes összege nem áll rendelkezésre, a Romgaz közgyűlése egyúttal azt is jóváhagyta, hogy egy vagy több banktól 325 millió eurós hitelt vegyenek fel.
A szerződést akár már május 3-án aláírhatják. Popescu szerint biztosra vehető, hogy júliusban már meg is kezdődik a kitermelés a Fekete-tengeren, így saját forrásból sikerül csökkenteni az orosz gázfüggőséget.
A Fekete-tenger román részén a gáztartalékot 200 milliárd köbméterre becsülik, ebből a Neptun Deep projekt célterületén 42-84 milliárd köbméter lehet. A kitermelés megkezdése nyomán gázexportőrré válhat Románia. A cég másik 50 százalék tulajdonosa az OMV Petrom.
Az ország jelenleg 20-28 százalék közti mértékben függ az orosz gáztól.
Nicolae Ciuca liberális miniszterelnök a napokban elmondta: a Black Sea Oil and Gas amerikai vállalat már az év közepén felszínre hozza az első gázmolekulákat egy kisebb tengeri földgázmezőből, ahonnan évente egymilliárd köbméter gázt terveznek kitermelni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve