A tengeri teherszállítási költségek a visszaeső kereslet miatt jelentősen csökkentek az elmúlt fél évben - tudósít a Reuters. A Baltic Dry Index, amely az olyan áruk szállítási költségét méri, mint a vasérc és a szén, 47 százalékkal esett 2018 közepe óta. Ez volt az az időpont, amikor az USA és Kína, a világ két legnagyobb gazdasága büntetővámokat vetett ki egymás termékeire.
Az ömlesztett száraz áruk szállításának változását gazdasági mutatóként kezelik a közgazdászok, mivel ez olyan alapvető ágazatok teljesítményét befolyásolja, mint az acélgyártás vagy az áramtermelés. Ezért az index csökkenése a világgazdaság jelentős lassulását vetíti előre a következő hónapokra.
Az, hogy az USA és Kína a jelek szerint messze van kereskedelmi vitájuk rendezésétől, rontja az árupiaci kereskedők hangulatát - állapították meg az ANZ bank elemzői azt követően, hogy Wilbur Ross, az USA kereskedelmi minisztere kijelentette, hogy a felek fényévnyi távolságra vannak a megállapodástól. Emellett az amerikai kormányzat részleges leállása és a brexit körüli bizonytalanság is idegesíti a piacokat.
További riasztó jelként a feldolgozott termékek szállítása is visszaesett. A Harpex Shipping Index, amely a konténerszállítás költségeit méri, 30 százalékkal zuhant a csökkenő kereslet miatt 2018 júniusa óta. A mutató alakulása alátámasztja feldolgozóipar gyengüléséről szóló jelentéseket, amelyek egymás után futnak be az ázsiai és az európai országokból, illetve Észak-Amerikából.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve