A Towarzystwo Ubezpieczen i Reasekuracji Warta SA-t a KBC Group NV-től 770 millió euróért megvette a hannoveri székhelyű Talanx, a harmadik legnagyobb német biztosító, s annak japán partnere, a Meiji Yasuda Life Insurance Co. fogja birtokolni a második legnagyobb lengyel biztosító 30 százalékát. Ez a lengyel pénzügyi ágazat történetének egyik legnagyobb akvizíciója.
A Talanx már évek óta tervezi külföldi terjeszkedését, amit most a japán cég 300 millió eurós tőkeinjekcióval támogatott meg, és logikus választás volt Lengyelország, amely az egész térség biztosítási bevételeinek 40 százalékát adja - írta a Bloomberg. A nálunk kevésbé ismert német cég olyan vetélytársakat ütött ki a 1,5 millió ügyféllel rendelkező Wartáért folytatott versenyből, mint a Vienna Insurance Group AG és a Zurich Financial Services AG. A Talanxnak egyébként ez két hónapon belül a második lengyelországi beszerzése. Decemberben jelentette be, hogy 275 millió dollárért megveszi az Europa SA ellenőrző pakettjét.
A 2005-ben indított akvizíciós programja nem korlátozódik Kelet-Európára. A HSBC Seguros brazil biztosítót 2005-ben vette meg, ezt követte a következő évben a török Ihlas Sigorta AS-t, de a legnagyobb beszerzése az volt, amikor 2008-ban felvásárolta a Deutsche Postbank AG biztosítással foglalkozó ágazatát. A Talanx a Hannover Re viszontbiztosító többségi tulajdonosa, azonban a cég 100 százalékban a HDI Haftpflichtverband der Deutschen Industrie VaG biztosítóé.
Ugyanakkor a KBC-nek is jót tett, hogy megszabadult a Wartától - részvényeinek áremelkedése a brüsszeli tőzsdén a 10 százalékot is elérte, s végül plusz 4 százalékon állapodott meg, ami a társaság piaci értékét 4,3 milliárd euróra teszi. A KBC, amely 7 milliárd eurós belga állami hitellel úszta meg a válságot, tavaly kapta meg az Európai Bizottság engedélyét, hogy eladhatja a Wartát és a lengyel Kredyt Bankban levő 80 százalékát, s ez segíti a kormánykölcsön visszafizetését is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve