A célérték a bruttó hazai termék éves bővülését illető legalacsonyabb, elfogadhatónak tartott érték - mondta Jang Su-ping, a kormány alá tartozó nemzeti politikai kutató iroda egyik vezető munkatársa. Jang úgy fogalmazott, ez a növekedési ütem annak biztosításához is szükséges, hogy 2020-ra a bruttó hazai terméket és az egy főre jutó jövedelmeket a 2010-es szintekhez képest mind a városi, mind pedig a vidéki területeken megduplázzák. Ezekről a célokról a Kínai Kommunista Párt tavaly novemberben megtartott 18. pártkongresszusán döntött a legfelsőbb vezetés.
Jang azt is hozzátette: Kína szinte biztosan teljesíti majd a 2013-ra kitűzött célokat, vagyis a gazdasági növekedés értéke legalább 7,5 százalékos lesz az idén. Ugyanezt mondta korábban Jim Yong Kim, a Világbank jelenleg Sanghajban tartózkodó elnöke, aki úgy fogalmazott: az augusztusi gazdasági adatok stabilizálódást mutatnak, az ország idénre kitűzött 7,5 százalékos növekedési célja tarthatónak tűnik. Az első féléves teljesítmény a célérték felett van, 7,6 százalékot mutat.
A kínai gazdaság 2012 során 7,7 százalékkal bővült, a korábban közölt 7,8 százalékos értéket szeptember elején igazította ki a nemzeti statisztikai hivatal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve