Az adósok védelmére, hatékonyabb és gyorsabb informálására vonatkozó szabályozási javaslatokat jelentett be a hatóság Amerikában, miközben az árverezések teljes gőzzel folynak. A javasolt változtatások többek között az alábbiakról szólnak:
- megkövetelnék a jelzálogszolgáltatóktól (többnyire bankoktól), hogy a kézhez vételtől kapott 30 napon belül vegyék figyelembe a bajba került hitelesek teherkönnyítési kérelmét
- a szolgáltatók nem folytathatnák (kezdhetnék meg) az árverezéseket, amíg meg nem hozzák az esetleges hitelszerződés-módosításról szóló döntést.
A szabályok minden jelzálogszolgáltatóra vonatkoznának, nem csak az öt legnagyobb amerikai bankra, amelyeknek az év első felében 25 milliárd dollárt kellett kifizetniük a hitelek szabálytalan adminisztrációja miatt megjelent keresetek miatt.
A bankok kapacitása véges, ezért egyre több hitelt adnak el specialistáknak, akik nagyobb szakértelemmel rendelkeznek a követeléskezelés és -behajtás területén. A múlt héten például a CitiMortgage jelentette be, hogy 158 millió dollárnyi jelzáloghitelt ad el a Carrington Capitalnek, amely ilyen hitelek kezelésére specializálódott.
Június végén az amerikai jelzálog fedezetű lakáshitelek 11,9 százaléka, vagyis mintegy 5,8 millió darab hitelszerződés volt nem fizető, vagy állt árverezés alatt az amerikai jelzálogbankárok szövetségének adatai szerint. A második negyedévben a korábbi eső trenddel ellentétben növekedett ez az arány.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve