Fagyasztva, félkilogrammos kiszerelésben kapható Magyarországon is a Brazíliából származó csirkemáj, aminek már az ára is fölöttébb gyanús.A Tescóban 199, az Auchanban 175 forintba kerül a Perdix márkájú termék - idézi a lap cikkét az élelmiszer online.
"Kopasztás után a baromfit hűteni kell. Európában jellemzően szeles hűtést alkalmazunk, azaz a levegő áramoltatásával oldjuk meg. A braziloknál azonban a vizes hűtés a jellemző. Ilyenkor alacsony hőmérsékletű vízbe mártják a testeket. A folyadékban antibakteriális és egyéb anyagok találhatók, ezek a vegyszerek azonban Európában nem megengedettek, ugyanakkor egyelőre elnézik Brazíliának" - mondta el Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács igazgatója.
Kapcsolódó
A világ különböző régióiban jelentősen eltér a baromfihús előállítási költsége, így természetesen a végső ára is. Az Egyesült Államokban és Brazíliában kapható legolcsóbban, ezért is nő dinamikusan a termelés.
Ennek részben éghajlati okai vannak: ezekben az országokban az alaptakarmányok, mint a szója és a kukorica, hatalmas mennyiségben állíthatók elő, ráadásul nem tiltják a genetikailag módosított termékeket (GMO) sem. Tehát olyan növényhibridekkel dolgoznak, amelyek termesztésére Magyarországon nincs lehetőség.
A szakember hozzátette, az Európai Unióban a legszigorúbbak a különböző állategészségügyi, élelmiszer-biztonsági és állatjóléti jelölésekre vonatkozó előírások. Ezek további többletköltséget jelentenek az itteni termelésben.
"A fogyasztókra gyakorolt negatív hatásról nem tudunk, de fontos, hogy minden egyes csirkemájat nem lehet ellenőrizni. Ezekben az országokban a termelés körülményeinek szabályozása nem túl feszes. Így aztán mindig fölvetődnek kételyek azzal kapcsolatban, pontosan mit tartalmazhatnak a termékek." - mondta Csorbai Attila.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve