A font a dollárhoz képest egy ideig 1,5 százalékot meghaladó veszteségben is járt, 1,27 dollár/fontra gyengülve az elmúlt hetek 1,30 dollár/font körüli árfolyamairól. Az euróval szemben - a font szempontjából 1,7 százalékos veszteséggel - 0,88 font/euró feletti árfolyamokat is mértek az exit poll után első percekben. Később a font valamelyest visszaerősödött, de az exit poll előtti értékeknél továbbra is gyengébb.
Paul Hollingsworth, a Capital Economics brit gazdasági elemzésekkel foglalkozó közgazdásza az exit poll után az MTI-vel ismertetett gyorselemzésében közölte: ha a Konzervatív Párt valóban elvesztette abszolút többségét, a brit gazdaság bizonytalan időszak elé nézhet a jövőbeni gazdaságpolitikával és a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalások kimenetelével összefüggésben, különös tekintettel arra is, hogy felmerülhet egy újabb parlamenti választás lehetősége.
Kapcsolódó
Hollingsworth felidézte, hogy az előző, 2015-ös választásokon az exit poll nem volt pontos, mivel a végeredménnyel ellentétben szintén azt jelezte, hogy a konzervatívok nem szereztek abszolút többséget, viszont 2005-ben és 2010-ben meglehetősen pontosnak bizonyult. A Capital Economics közgazdásza szerint ha valóban 314-re - vagyis az abszolút többséghez minimálisan szükséges 326 alá - csökkent az alsóházi konzervatív frakció létszáma, a fő kérdés az lenne, hogy Theresa May miniszterelnök képes lesz-e elégséges támogatást szerezni a konzervatívokkal szövetséges észak-írországi unionista pártoktól, annak érdekében, hogy működőképes kisebbségi kormányt alakíthasson.
Paul Hollingsworth szerint ráadásul egyértelműen felmerül az a kérdés is, hogy Theresa May egyáltalán megtarthatja-e miniszterelnöki tisztségét.
Az ellenzéki Munkáspárt, a Liberális Demokraták és a Skót Nemzeti Párt (SNP) esetleges koalíciója is ingatag lenne, mivel együtt - legalábbis az exit poll alapján - szintén csak 314 alsóházi képviselőt tudhatna maga mögött - hangsúlyozta a Capital Economics londoni elemzője. Mivel a tervek szerint június 19-én kezdődnének a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalások az Európai Unióval, e fejlemények időzítése "nem is lehetett volna rosszabb" a Brexit-tárgyalások szempontjából.
A Capital Economics közgazdásza szerint nem lehet kizárni, hogy a politikai bizonytalanság hetekig, akár hónapokig is eltarthat, és ez valószínűleg jelentősen megterhelné a fontot és a reálgazdaságot egyaránt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve