Már a második egymást követő hónapban csökkent az amerikai ipari termelés márciusban, ezúttal elsősorban a járműipari termelés visszaesése miatt. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed pénteken azt közölte, hogy márciusban 0,6 százalékkal csökkent az ipari termelés havi szinten a februári ugyancsak 0,6 százalékos visszaesés után.
A Reuters által megkérdezett elemzők szerényebb, 0,1 százalékos márciusi ipari termeléscsökkenésre számítottak. Az idei első negyedévben az amerikai ipari termelés 2,2 százalékkal zsugorodott éves összevetésben. Az autógyártás 1,6 százalékkal csökkent a múlt hónapban.
Az ipari termelés mintegy háromnegyedét adó feldolgozóipari termelés 0,3 százalékkal csökkent márciusban, amikor a bányaipari termelés 2,9 százalékkal, 2008 szeptembere óta legnagyobb mértékben esett, a közüzemi termelés pedig 1,2 százalékkal hanyatlott.
A kapacitáskihasználtság mutatója márciusban 0,5 százalékponttal 74,8 pontra gyengült. A recessziót megelőző években a kapacitáskihasználtság 80 százalék körüli volt az Egyesült Államokban. A márciusi mutató 5,2 százalékponttal marad el az 1972 és 2015 közötti időszak átlagától.
Ismét romlott a fogyasztói hangulat
Áprilisban már a negyedik egymást követő hónapban romlott a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban elsősorban a gazdasági növekedés lassulása miatt. Az átfogó fogyasztói hangulatindex a márciusi 91 pontról 89,7 pontra, tavaly szeptember óta a legalacsonyabb szintre gyengült. Elemzők azzal számoltak, hogy a mutató 92 pontra nő.
Az aktuális helyzet megítélését tükröző alindex 105,6 pontról 105,4 pontra gyengült. A felmérésnek a jövőbeli kilátások megítélését jelző mutatószáma 81,5 pontról 79,6 pontra romlott. Az egyéves időtávú inflációs várakozás 2,7 százalék volt, ugyanúgy, mint márciusban.
A Reuters/Michigan hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet indexe mellett a legfontosabb mutató az amerikai GDP fő alkotóeleme, a lakossági fogyasztás alakulásának becsléséhez.
Kedvező jel New York régióból
Jelentősen javult New York régióban a feldolgozóipari aktivitás áprilisban, miután márciusban stagnáláshoz közeli szinten állt. A Fed New York-i részlegének pénteken ismertetett adatai szerint az úgynevezett Empire State feldolgozóipari index 9,6 pont volt a márciusi 0,6 pont után. A mutató tavaly július óta most másodszor állt pozitív tartományban, ami az ágazat teljesítményének bővülését jelzi. Elemzők 2 pontos mutatóra számítottak áprilisra. Az új megrendelések részindexe a márciusi 9,6 pontról 11,1 pontra emelkedett, ami szakértők szerint azt jelzi, hogy a feldolgozóipari termelés tovább nő májusban.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve