A járványbizottság javaslata szerint a gyermekek kettőtől 12 éves korig nem vehetnek részt a szakkörökön és egyéb foglalkozásokon, ha nem estek át a betegségen és nem rendelkeznek negatív teszttel - írja a pozsonyi Új Szó. Az ügyben a Szlovák Ifjúsági Tanács, az Adjunk hangot a gyerekeknek és a Rodičia.sk kezdeményezések már felszólaltak, azt szeretnék, ha az eddig is működő rendszer lenne érvényes, amely szerint a gyerekek teljesen oltottnak minősülnek, de azt is elfogadnák, ha ingyenes tesztelést biztosítanának nekik.
"A gyermekeket nem szabadna korlátozni az őket fejlesztő tevékenységekben, és ha az állam tesztelést ír elő, akkor a nem invazív teszteket ingyenessé kéne tenniük a számukra” - áll a közös nyilatkozatukban. A szervezetek tudomásul veszik a nehéz járványhelyzetet, de szerintük más európai országban példátlan, hogy ilyen intézkedéseket vezessenek be.
A gyermekekkel foglalkozó klubok és polgári társulások hozzátették, hogy a gyermekekre vonatkozó korlátozások visszahatnak, és veszélyeztetik a gyermekek iskolán kívüli foglalkozásait és a sportágazat fenntarthatóságát. Az egészségügyi minisztérium szerint a gyerekek többsége ebben a korcsoportban nincs beoltva, így járványügyi szempontból kockázatnak számítanak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve