A jövő évi előrejelzésben ugyanakkor a jegybank a májusi 3,2 százalékról 2,8 százalékra mérsékelte a gazdasági növekedés rátáját. A cseh pénzügyminisztérium a múlt héten szintén emelte - az áprilisi 2,7 százalékról 3,9 százalékra - a cseh gazdaság (GDP) idei várható növekedési rátáját. Jövőre a pénzügyminisztérium 2,5 százalékos gazdasági növekedést vár Csehországban.
Úgy a minisztérium, mint a jegybank is hangsúlyozta, hogy az új prognózis az idei első negyedév eredményén alapszik, amikor éves szinten négy százalékkal nőtt a cseh GDP.
A cseh jegybanktanács a csütörtöki ülésén ugyanakkor úgy döntött, hogy továbbra is történelmi mélyponton, 0,05 százalékon tartja az alapkamatot és folytatja beavatkozási politikáját a korona gyengítése érdekében, hogy az euró árfolyama 27 korona felett maradjon - közölte Singer.
A beavatkozásokat a korona erősödésének megakadályozására 2013 novemberében kezdte el a jegybank azzal a céllal, hogy Csehország elkerülje a deflációt. A jegybank szerint ezt addig folytatják, amíg az euró árfolyama stabilan 27 korona körül fog mozogni és az éves infláció megközelíti a két százalékot. Pénzügyi szakértők szerint erre legkorábban 2016 második felében lehet számítani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve