Ponta nemcsak Ioan Rus volt belügyminiszter és Victor Paul Dobre korábbi közigazgatásért felelős tárca nélküli miniszter helyére javasolt új minisztereket: Andrei Marga külügyminiszter helyett Titus Corlatean vezeti majd a román diplomáciát.
Corlatean eddig igazságügyi miniszter volt, az igazságügyi szaktárca élére a kormányfő Mona Pivnicerut, a román legfelső bíróság egyik bíróját javasolta. Az új minisztereket Crin Antonescu ideiglenes államfő is elfogadta, így várhatóan hétfőn este teszik le hivatali esküjüket - jelentette be Ponta hétfőn Bukarestben. A román miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is korlátozott hatáskörű, hiszen az év végén parlamenti választások lesznek Romániában, de addig is meg kell teremteniük az ország stabilitását. Ponta azzal vádolta Traian Basescu felfüggesztett államfőt, hogy "romboló háborút" folytat, és ezzel "ellehetetlenítette a kormány munkáját".
Ioan Rus hétfőn bejelentette, hogy ő és Victor Paul Dobre azért mondtak le, mert nyomás nehezedett a belügyminisztériumra a Basescu leváltásáról szóló, július 29-i népszavazás miatt, amelynek érvényességéről még nem döntött a román alkotmánybíróság. A szociáldemokrata Rus nem csak Basescut, hanem a liberális párti Crin Antonescut is megvádolta azzal, hogy nyomást gyakorolt rá a népszavazás ügyében. Antonescu hétfőn elmondta: sem hivatalos, sem magánbeszélgetést nem folytatott Russzal a népszavazásról. Az ideiglenes államfő szerint indokolt volt a miniszter lemondása, ugyanakkor a szintén szociáldemokrata Ponta jelezte: nem kifogásol semmit a két lemondott miniszter tevékenységében. Az alkotmánybíróság azért nem tudott dönteni a referendum érvényességéről, mert a belügyminisztérium és egyéb illetékes intézmények ellentmondó adatokat közöltek a választói névjegyzékben szereplő román állampolgárok számáról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve