A török statisztikai hivatal kedden közölte, hogy a fogyasztói árak éves összevetésben 11,20 százalékkal emelkedtek szeptemberben, ami idén a harmadik legerősebb ütem volt. Az Anadolu török hírügynökség által megkérdezett elemzők 11,50 százalékra számítottak az augusztusban mért 10,68 százalék után. Havi szinten 0,65 százalékkal nőttek az árak, míg elemzők 0,63 százalékot vártak az augusztusi 0,52 százalékos emelkedés után.
A gyakran változékony élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó maginfláció éves összevetésben 10,98 százalékra emelkedett, ami 2004 februárja óta a legmagasabb.
Kapcsolódó
A török gazdaság egyik legsúlyosabb problémája a magas infláció. Miközben a jegybank továbbra is szigorú monetáris politikát folytat, Recep Tayyip Erdogan államfő, aki korábban a "kamatok ellenségének" nevezte magát, ostorozza a bankokat a drága hitelek miatt. Kedden a pártja parlamenti képviselői előtt tartott beszédében Erdogan ismét azt a meggyőződését hangoztatta, hogy csökkenteni kell a befektetéseket elriasztó magas kamatokat a gazdaság élénkítésének, a hitelezés és a fogyasztás emelkedésének érdekében.
A török gazdaság erőteljesen növekedett az idén, az export bővülésének, a gazdaságélénkítést célzó költségvetési intézkedéseknek és a hitelezés felfutásának köszönhetően. A hitelállomány gyarapodása azonban a fogyasztói kereslet növekedését eredményezte, ami viszont felfelé húzta a fogyasztói árakat. Dacára annak, hogy az export meglódult, a kereskedelmi deficit tovább nőtt, mert az import növekedése még erősebb volt.
A QNB-Finansbank török kereskedelmi bank elemzésében arra figyelmeztetett, hogy a következő hónapokban is az infláció gyorsulására lehet számítani. A bank elemzői arra számítanak, hogy december végére elérheti a 11,5 százalékot a 12 hónapra visszatekintő infláció, amelynek mértéke szeptemberben 9,98 százalékra, augusztusban pedig 9,66 százalékra rúgott.
A török jegybank arra számít, hogy az év végén 9,72 százalékot tesz ki az éves infláció. (Így sújtott le Erdogan)
A török jegybank monetáris politikai bizottsága legutóbbi, szeptember közepén tartott ülésén úgy döntött, hogy az egynapos jegybanki hitel kamatát 9,25 százalékon, az egynapos jegybanki betét kamatát 7,25 százalékon, az egyhetes repokamatlábat pedig 8,00 százalékon tartja. A jegybank január óta tartja változatlan szinten a kamatokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve