Márciusban 1,6 százalékkal voltak magasabban a fogyasztói árak az egy évvel korábbinál, míg februárban 1,4 százalékos emelkedést mértek. Az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak márciusban. Februárban 0,5 százalékos volt a havi szintű emelkedés, januárban viszont 0,7 százalékos csökkenést mértek - adta hírül az MTI.
A gyakran változékony energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfláció éves összevetésben 1,6 százalékos, havi szinten pedig 0,5 százalékos emelkedést mutatott az év harmadik hónapjában.
Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) éves összevetésben 1,5 százalék, havi szinten pedig 0,4 százalék volt márciusban.
Éves összevetésben az energiaárak 0,5 százalékkal, az élelmiszerárak pedig 2,9 százalékkal nőttek. A megtermelt javak 1,4 százalékkal, a szolgáltatások pedig 1,8 százalékkal drágultak márciusban.
Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájára.
Képünk forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve