A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatok figyelembe vételével képzett összetett beszerzésimenedzser-index (BMI) végleges értéke októberre 53,3 pont lett a szeptemberi 52,6 pont után. A BMI előzetes értéke a véglegesnél magasabb, 53,7 pont volt.
Az euróövezet gazdasági aktivitás javulásához elsősorban Németország járult hozzá, ahol 55,1 pontot ért el az októberi összetett BMI. A spanyol BMI 54,4 pont lett. Az írországi pedig 54,0 pont, ami 40 havi mélypont.
A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági aktivitás teljesítményének a növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi.
A BMI várnál kisebbnek bizonyult októberi javulása kételyeket ébreszt azzal szemben, hogy az euróövezetnek sikerül-e kitörnie az év túlnyomó részére jellemző vontatott növekedési szakaszból - kommentálta a felmérés megállapításait Chris Williamson, a Markit vezető közgazdásza. Hozzátette: az októberi BMI alapján az Európai Központi Bank (EKB) minden gazdaságösztönző igyekezete ellenére a negyedik negyedévben is a másodikkal és a harmadikkal közel megegyező 0,3 százalék körüli GDP-növekedésre lehet számítani.
Németország, az euróövezeti növekedés fő motorja 0,5 százalékos negyedéves GDP-növekedésre számíthat a negyedik negyedévben, Spanyolország pedig 0,6-0,7 százalékosra - jegyezte meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve