A kínai szolgáltatói beszerzési menedzser index (bmi) 56,2 pontot ért el januárban a decemberi 56,1 pontot követően a pekingi hivatalos közlés szerint. Az 50 pont fölötti értékek bővülést jeleznek.
A dinamikus erősödés a belső fogyasztás kínai gazdaságon belüli növekvő súlyára is reflektálhat, ami a vérszegény exportpiacokra tekintettel egy fenntarthatóbb növekedés felé való elmozdulást is szolgálhat.
A pénteken ismertetett 50,4 pontos januári feldolgozóipari bmi ugyan elmarad a decemberi 50,6 pontos szint mögött, ám immár negyedik hónapja a gyáripar kibocsátásának bővülését jelzi.
A kínai GDP-növekedés két év után a tavalyi utolsó negyedben tudott ismét gyorsulni, és az akkori 7,9 százalékról 2013 első három hónapjában akár ismét 8 százalék fölé kerülhet az éves összevetésű adat a Bloomberg elemzői konszenzusa szerint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve