A honatya a Facebookon közzétett bejegyzésében arról tájékoztatott, hogy a határozatot 363 képviselő szavazta meg a 450 tagú törvényhozásban. A parlament elfogadott egy törvényt is, amelyben Oroszországot "terrorista államnak" minősítette és betiltotta az orosz hadseregben használatos "Z" és "V" betűk jelképként történő használatát - írta az MTI.
Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze közben a Kijev megyei Bucsában és Borogyankában járt, ahol felkereste az ukrán hatóságok által feltárt tömegsírokat. Kijevben tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: az ott történtek nem álhírek, mint ahogy azt a Kreml próbálja beállítani, mert a saját szemével látta a halott embereket és a lerombolt épületeket.
A tisztségviselő kiemelte: csapatával és az ukrán rendvédelmi szervekkel közösen dolgozik azon, hogy kiderítsék az igazságot és az elkövetőket bíróság elé állítsák.
Anatolij Fedoruk, Bucsa polgármestere csütörtökön arról tájékoztatott, hogy a településen eddig 403 holttestet találtak, amelyek közül 167 személyazonosságát állapították meg. Elmondta, hogy az egyik templom melletti tömegsírból az orosz katonák által megölt 73 civil áldozat holttestét emelték ki. A tömegsír feltárása még folyamatban van.
Csütörtökön megtekintette a tömegsírt a lengyel és a cseh parlament elnöke. Tomasz Grodzki lengyel szenátusi elnök újságíróknak azt mondta, hogy miután ellátogattak Borogyankába, Bucsába és Irpinybe, megdöbbentek.
Az UNIAN az amerikai Forbes üzleti magazinra hivatkozva azt írta, hogy Ukrajna tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokban gyártott MQ-9 Reaper elnevezésű nehézbombázó drónok megvásárlásáról. Szakértők úgy vélik, hogy az MQ-9 drámaian megváltoztathatja a háború menetét, ugyanis a török gyártmányú Bayraktarhoz képest az MQ-9-et repülés közben tartósabbnak és kevésbé sebezhetőnek tartják az orosz tűzzel szemben.
Dmitro Zsivickij, az északkelet-ukrajnai Szumi megye kormányzója a Telegram üzenetküldő portálon közölte, hogy csütörtökön az orosz erők oroszországi területről lőtték a megye határmenti településeit. Szavai szerint tíz napja ez az első súlyos provokáció a régióban az orosz hadsereg részéről. Kifejtette, hogy 120 milliméter kaliberű aknákat lőttek ki, aminek következtében lakóházak sérültek. Áldozatokról egyelőre nem közölt semmit.
Az ukrán északi hadműveleti parancsnokság pedig arról adott hírt, hogy az északi Csernyihiv megyében ért orosz rakétacsapás egy kistelepülést, és az egyik lövedékkel eltaláltak egy magánházat.
Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a BBC-Ukrajina hírportálnak adott interjújában kijelentette, hogy az ukrán vezetés fel volt készülve a háborúra, noha az orosz hadsereg támadását nem február 24-re, hanem február 22-re várta.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve