Több mint 300 orosz katonatiszt halt meg az orosz-ukrán háború eddig eltelt két hónapjában - idézte a Moscow Times a független Mediazona hírportált, amely az elérhető adatok alapján jutott erre a következtetésre. A portál több száz hivatalos állásfoglalásra, újsághírre, a közösségi médiában megjelent információkra alapozza becslését.
Mindezek alapján 1744 orosz katona és 317 tiszt halálát tudták megerősíteni. A tisztek között található két magas beosztású tábornok és a fekete-tengeri orosz flotta parancsnokának helyettese. Ezek a számok magasabbak az orosz védelmi minisztérium még március végén közölt hivatalos adatainál, amelyek szerint az orosz hadsereg 1351 tagja halt meg, a sebesültek száma 3825. A brit védelmi minisztérium szerint április végéig 15 ezer orosz katona és tiszt halt meg a háborúban. Az ukrán becslés 20 ezer orosz áldozatról szól.
A szakértők szerint a viszonylag sok tiszt halálának oka, hogy jelen vannak a harctereken, és azért derül ki, hogy elestek, mert különleges erőfeszítéseket tesznek a holttestük hazajuttatására.
A Mediazona további megállapítása, hogy az orosz hadsereg legerősebb csapatai, a tengerészgyalogság és a különleges egységek 500 fővel részesednek a halottakból. Emellett húsz pilóta is életét vesztette. Az oroszok mellett harcoló ukrajnai szeparatisták veszteségeit nem tudták megbecsülni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve