A tajpeji Szabadság téren tartott tüntetésen több tucatnyi tüntető a földön fekve, halottnak tette magát, miközben légitámadások és lövöldözések hangja hallatszott, ezzel szimbolizálva az ukrajnai civilek elleni orosz támadásokat - írja a CNA ázsiai hírügynökség alapján a focustaiwan.tw.
A tüntetők főként a bucsai mészárlásra hívták fel a figyelmet, ahol a város polgármestere szerint több mint 400 holttestet találtak április 12-e óta, miután az orosz hadsereg katonái egy hónapos megszállás után kivonultak a városból. (A Kreml persze visszautasította a civilek meggyilkolásáról szóló vádakat, de műholdas és rádiós felvételek cáfolják az oroszok állításait.)
Az egyik tajvani tüntető vasárnap azt mondta, hogy a Bucsában élő embereknek semmi közük a hadsereghez, és a városban nincsenek katonai létesítmények, a civileket ok nélkül öltek meg az oroszok.
Egy másik Tajvanon élő ukrán elmondta, hogy a háborúban elvesztette az édesapját és a nagyapját, a 18 éves testvére még mindig az orosz megszállók ellen harcol. "Soha nem adjuk fel , szabad emberek vagyunk, és ezt senki sem veheti el tőlünk. Győzni fogunk, mert a jövőnkért harcolunk" - mondta a Vadim néven nyilatkozó férfi.
Közben a tajvani külügyminisztérium (MOFA) és a tajpeji lengyel külképviselet vasárnap jótékonysági koncertet tartott Ukrajna javára a tajpeji Nemzeti Hangversenyteremben.
Tajvannak kínai fenyegetéssel kell szembenéznie, pénteken a kínai légierő és haditengerészet gyakorlatozott az ország határainál.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve