"Sértődött reakciókkal Európa csak saját magában tesz kárt, és csak saját széthullását segíti elő" - figyelmeztetett az ifo igazgatója neves nemzetközi közgazdászok részvételével rendezett "15. Munich Economic Summit" fórumon tartott beszédében csütörtökön. Ilyet tenni "történelmi jelentőségű hiba lenne" - tette hozzá.
Clemens Fuest számos vezető közgazdász és politikai döntéshozó álláspontjával szemben védelmébe vette London törekvését arra, hogy csak a jövőbeni viszonyokról folytatott tárgyalásokat és megállapodást követően jelentse be hivatalosan is kilépési szándékát az Európai Unióból. Egyes európai politikusok ugyanis saját gazdasági és politikai érdekeiket szem előtt tartva Nagy-Britannia elszigetelésére törekednek, csak hogy elrettentsenek másokat a brit példa követésétől - mondta.
Ha Svájccal ment, a britekkel is menni fog
Ha Svájccal meg lehetett állapodni, akkor Nagy-Britanniával is meg lehet arról, meddig érdemes elmenni a bevándorlás vagy a belső piac elérhetőségének a korlátozásában - fejtette ki. "Ezeket a tárgyalásokat pedig habzó száj nélkül is le lehetne folytatni" - fogalmazott, megjegyezve, hogy a keménykedés csak árt Németországnak és Európának is.
"Itt senkinek nem habzik a szája, és szó sincs semmiféle büntetőexpedícióról" - vetette ellen Michael Hüther, a kölni Institut der deutschen Wirtschaft gazdaságkutató intézet igazgatója. Komolyan vesszük a britek döntését, hogy ki akarnak lépni az unióból - mondta.
Erről nem tárgyalunk
A négy alapvető szabadságról azonban nem tárgyalunk, aki a javak, szolgáltatások és tőke szabad áramlásában részt akar venni, annak a személyek szabad mozgását is biztosítania kell - szögezte le. Aki egyoldalúan korlátozná bármelyiket, az robbanásveszélyes helyzetet teremtene, mivel mások is követhetnék a példáját - figyelmeztetett.
Az uniós jog nem engedi meg, hogy először tárgyaljunk a kilépési feltételekről, és csak aztán jelentsük be kilépési szándékunkat - mutatott rá Michael Hüther, megjegyezve, hogy a svájci analógia egyáltalán nem alkalmazható a britekre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve