A bukaresti kormánykoalíció hétfői ülésén felhatalmazta a rendvédelmi szerveket, hogy minden eszközzel védjék meg az emberek biztonságát - jelentette ki Emil Boc kormányfő. A vasárnap esti bukaresti utcai incidensekre reagálva a miniszterelnök elmondta: minden erőszakos akció veszélybe sodorja Románia gazdasági stabilitását, a befektetői bizalom esetleges megrendülése jelentősen növeli a hitelek kockázati felárát.
Az utcai demonstrációk egy láncreakciót indíthatnak el a megszorítások miatt elégedetlen állampolgárok körében, ami a súlyos gazdasági és politikai következményekkel járhat a helyhatósági és parlamenti választásokra készülő országban - figyelmeztetnek a helyi elemzők. Noha Rilti László egészségügyi miniszter visszavonta törvényjavaslatát, és Emil Boc is úgy nyilatkozott, hogy Arafat bármikor visszatérhet állásába a kedélyek nem csillapodnak.
A hétfőn Bukarestben összegyűlt pár százas tömeg már a kormány és az államfő távozását követelte. Az ellenzék eközben előrehozott választásokat sürget, és rendkívüli ülésszakon kívánják megvitatni az ország politikai helyzetét és az utcai megmozdulásokra adott hatósági választ.
Hivatalos adatok szerint vasárnap 41 helységben mintegy kilencezer ember tüntetett országszerte az új egészségügyi törvény ellen. Az erőszakba torkollott fővárosi demonstráció során 41 személy sérült meg, közülük 26 kórházi ellátásra szorult. A többnyire fiatalokból álló tüntetők a Ziarul Financiar becslése szerint 200-250 ezer eurós kárt okoztak Bukarestnek. Elbontottak 400 méter zöldövezeti kerítést, tönkretettek több közlekedési táblát és jelzőlámpát, összetörtek hét tömegközlekedési megállóhelyet, kidöntöttek 15 közvilágítási oszlopot, kifosztottak egy telekommunikációs boltot és több banki automatát megrongáltak - vont mérleget a vasárnapi eseményekről Sorin Oprescu Bukarest főpolgármestere.
A csendőrség legfrissebb adatai szerint a tűzoltóknak és a rendfenntartó erőknek 160 ezer lejes (közel 37 ezer euró) káruk keletkezett az összetűzések során. Aurel Moise a csendőrség közbiztonsági főosztályának vezetője szerint 247 személyt bírságoltak meg, 36 személy ellen pedig bűnvádi eljárás indult. Moise a sajtótájékoztatón ugyanakkor cáfolta azokat a sajtóhíreket, mely szerint a csendőrség gumilövedékkel lőtte volna a demonstrálókat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve