Jelentősen alulbecslik az Ebola-járvány méreteit a fertőzöttekről és a halálos áldozatokról megjelent hivatalos adatok - állítja az Egészségügyi Világszervezet (WHO), miközben szélhámosok népi gyógymódokat ajánlanak az embereknek a vírus ellen, amelynek egyelőre nincs bizonyított ellenszere. A hivatalos adat szerint csütörtökig 1069-en haltak meg a februárban kitört járványban.
A WHO jelentése szerint a terepen dolgozó munkatársaiknak bizonyítékaik vannak arra, hogy többen betegednek meg és többen halnak meg a gyilkos járványban, mint amit az érintett afrikai országok hatóságai közölnek. A hivatalos adatok alapján a megfertőződött emberek 50-60 százaléka hal bele a legsúlyosabb szakaszában szakadatlan vérzéssel járó Ebola-fertőzésbe.
A világszervezet szerint rendkívüli intézkedésekre van szükség a járvány megfékezésére, amely a tél végén Guineából indult el, majd átjutott Libériába, Sierra Leonéba és Nigériába is. Egyelőre nem látható előre meddig kell küzdeni a vírus terjedése ellen.
A WHO szakértői ugyanakkor fenntartják azt az álláspontjukat, hogy a repülőgépen utazók elenyésző valószínűséggel terjeszthetik a kórokozót, ugyanis az nem terjed a levegőn keresztül, azaz csak közvetlen érintkezéssel lehet elkapni. A Kenya Airways erre reagálva jelezte, hogy nem állítja le nyugati-afrikai járatait.
Eközben Nigériában meghalt két ember, aki egy ásványi sós oldat fogyasztásával próbálta megelőzni, hogy megfertőződjön az Ebola-vírussal. Ishaq Khalid, a BBC tudósítója arról számolt be, hogy az országban sms-en terjedt egy pletyka, amely szerint a sós oldat megivásával, illetve az abban történő fürdéssel megállítható a vírus terjedése. Az egészségügyi miniszter ugyan badarságnak minősítette a szóbeszédet, ám ennek ellenére sokan kipróbálják a kúrát. Közülük többen kórházba kerültek a sós víz fogyasztása miatt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve