Elvetette hétfőn a polgári peres ügyekben illetékes legfőbb skóciai bíróság azt a keresetet, amelynek célja a rendezetlen brexit tilalmának bírósági megerősítése lett volna - számolt be az MTI.
Az Edinburgh-ban ülésező Court of Session tanácsához jogászok és skót parlamenti képviselők terjesztették be az indítványt. Azt kívánták kimondatni a bírósággal, hogy Boris Johnson brit miniszterelnököt jogi eszközökkel kényszeríteni lehet a brit EU-tagság jelenleg október 31-én esedékes megszűnésének halasztására, ha a jövő hét végéig nincs megállapodás az EU-val a kilépési feltételekről.
A londoni alsóház - a kormányzó Konzervatív Párt számos képviselőjének támogatásával - a múlt hónap elején elfogadta azt az ellenzéki kezdeményezésű törvénytervezetet, amelynek alapján ha október 19-ig a brit parlament nem járul hozzá egy új brexit-megállapodáshoz és megállapodás nélküli brexithez sem, Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál a kilépés elhalasztását 2020. január 31-ig.
A skóciai polgári főbírósághoz benyújtott kereset kezdeményezői azt szerették volna elérni, hogy a törvénynek külön bírósági végzés szerezzen érvényt, ha Boris Johnson erre nem lenne hajlandó. Érvelésük szerint a kormányfő több nyilatkozata is arra enged következtetni, hogy a miniszterelnök megbízhatatlan brexit-ügyben, és így nem lehet bízni abban sem, hogy tartja magát a törvényhez.
A Court of Session eljáró bírája által hétfőn ismertetett végzés szerint azonban nem fér kétség ahhoz, hogy a brit kormányfő elkötelezte magát a rendezetlen brexitet tiltó és megállapodás híján a kilépés halasztásának kezdeményezését előíró törvény végrehajtása mellett.
A kereset beterjesztői a héten fellebbezést nyújtanak be a végzés ellen a Court of Session saját fellebbviteli fórumához, mivel továbbra is kétségesnek tartják, hogy a brit kormány tartja magát ehhez a törvényhez.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve